A Debreceni Egyetem Klinikai Központ Gasztroenterológiai Klinika vezető ápolói feladatait augusztus 6-tól Tálas László látja el. A felkérést Szabó Zoltán professzor, a Klinikai Központ elnöke, valamint Szőllősi Anna ápolási és szakdolgozói igazgató adta át pénteken ünnepélyes keretek között az Elnöki Hivatalban.
Tálas László csaknem harminc éve ápolóként kezdte pályafutását a Debreceni Egyetem II. Belgyógyászati Klinikáján. 2013 óta a gasztroenterológia szakterületén dolgozik osztályvezető ápolóként, jelentős szakmai és vezetői tapasztalatot szerezve a betegellátás és a szakdolgozói munka szervezése terén. Ápoló BSc végzettséggel rendelkezik, emellett endoszkópos szakasszisztensi képesítést is szerzett. Részt vesz az egészségügyi szakdolgozók képzésében, rendszeresen fogadja és mentorálja a klinikai gyakorlatra érkező hallgatókat.
Szabó Zoltán professzor a felkérés alkalmával hangsúlyozta: Tálas László a Gasztroenterológiai Klinika osztályvezető ápolójaként már eddig is meghatározó szerepet vállalt a betegellátás magas színvonalának biztosításában és a szakdolgozói munka szervezésében.
A Klinikai Központ vezetése kiemelt jelentőségűnek tartja az egységes szakmai szemlélet, a betegbiztonság és a minőségi betegellátás további erősítését a Gasztroenterológiai Klinikán. Az új klinikai vezető ápoló felkérése hozzájárulhat az ápolási folyamatok hatékonyságának további növeléséhez, valamint a színvonalas betegellátás fenntartásához és továbbfejlesztéséhez.
Forrás: Debreceni Egyetem M. Tóth Ildikó Sajtóközpont










Hozzászólások