Gubik Petra számos díjat és elismerést tudhat már magáénak, csak néhányat kiemelve: az Arany Kotta Díj – Az év musical színésznője, Honthy-díj – az év legjobb női főszereplője vagy a Junior Prima Díj. A színésznő közösségi oldalán osztotta meg, hogy a Játékszín évadzáró társulati ülésén ő is az évad díjazottjai között lehetett.

Átvehette a Kránitz Lajos-díjat, amelyet a 2005-ben elhunyt Jászai Mari-díjas színművész emlékére alapított 2012-ben a budapesti Játékszín és az évad legjobb színészének ítélik oda. Ugyanekkor megkapta a Játékszín Közönség-díját is.

Fotó: Gubik Petra Facebook oldala
„Ma reggel mikor 8:00-kor csörgött az ébresztőm, az első hír amit olvastam arról szólt, hogy ma valami különleges 10milliószoros napra virradtunk. Mondom ok! Akkor ez már önmagában egy jó hír. Aztán ma délelőtt a Játékszín évadzáró társulati ülésén, – ahol a legőszintébben mondhatom már csak ülni is jó, ajándék, abban a környezetben és azokkal a kollégákkal, akikkel napról napra együtt alkothatunk valami újat, amit aztán a drága közönségnek adhatunk, – az évad díjazottjai közt voltam. Micsoda nap! Már megérte felkelni ma is!- gondoltam. Keresem az időt, hogy megálljak egy pillanatra és átgondoljam ezt.
írja a közösségi oldalán.Hálásan köszönöm! A bizalmat a színháznak, a társulatnak és a nagyérdeműnek!( Ma van édesapám és a kis keresztfiam születésnapja, ezt nekik ajánlom! Egyet ide, egyet oda, ha már pont kettő! Biztosan ezért!)
Kránitz Lajos díj, Közönség díj. Szívből gratulálok a többi díjazottnak és minden dolgozónak aki részt vett az idei évadban!”
A Debreceni Egyetem egykori hallgatója zenei sikerei is töretlenek, hiszen június elején a Petőfi Zenei díjátadón mutatták be legújabb dalukat.


Az énekesnő Mi van a zsebemben? című előadását egyébként tavasszal a debreceni közönség is hallhatta.
Mint korábban megírtuk a művésznő idén csatlakozott a Dal zsűrijének tagjaihoz is.



Hálásan köszönöm! A bizalmat a színháznak, a társulatnak és a nagyérdeműnek!( Ma van édesapám és a kis keresztfiam születésnapja, ezt nekik ajánlom! Egyet ide, egyet oda, ha már pont kettő! Biztosan ezért!)











Hozzászólások