A Black Adam című kétórás szuperhősfilm tud újat mutatni a műfaján belül.
Ha még nem hallottál volna a Black Adam nevű DC-karakterről, az nem véletlen. A karakter eddig nem jelent meg a szélesvásznon egyetlen cameót leszámítva a DC Szuperállatok Ligájának post-credit jelenetében. Sőt, az Igazság Társasága, az Igazság Ligájának elődje is most szerepel először filmben.
Mivel ez az első élőszereplős mozis megjelenése Black Adamnek, így megkapjuk az eredettörténetét is. Habár része a DCEU-nak, és történik egy-két utalás a többi filmre, mégis megállja önmagában a helyét.
Időszámításunk előtt 2600-ban a hegyekben található Kandak volt a Föld első önálló országa, évszázadokig tündökölt, mígnem jött egy zsarnok, aki rabszolgaságba taszította népét, és Eternium nevű ásványt bányászatott velük, amiből elkészítette Sabbak koronáját, amivel pokoli hatalomra lehet szert tenni (a szó mindkét értelmében). Ennek a koronának a megszerzésére való törekvések szolgálják a film cselekményének egyik főszálát a címszereplő története mellett.
Az egyik rabszolga szembeszállt a királlyal, és a varázslók tanácsától megkapta az ősi istenek erejét, hogy legyőzze a zsarnokot. Majd 4600 évre eltűnt, álmából egy történész, Adrianna (Sarah Shahi) kelti fel, amikor a kétezres években el akarja rejteni a koronát Kandak aktuális elnyomói, a high-tech repülő motorokkal közlekedő Intergang elől.

Ez a többezer évig alvó férfi, Teth-Adam (Dwayne Johnson) a címszereplő, aki gyors, erős, tud repülni és uralja a villámokat, kb. mint Shazam, ezért is hasonló a logójuk. Hatalmas hatalma és erőszakos természete miatt, illetve a róla szóló legendákból kimaradt részletek miatt Amanda Waller (Viola Davis) utána küldi az Igazság Társaságát, ami négy hősből áll, két veteránból és két zöldfülűből:
- Sólyomemeber (Aldis Hodge): van egy páncélja, amiben tud repülni
- Dr. Sors (Pierce Brosnan): varázsló
- Ciklon (Quintessa Swindell): időjárásmanipuláló
- Atomcsapás (Noah Centineo): meg tud nőni
Az életkorból adódó különbségek miatt ez a csapat két párosra oszlik, az öregekre és a fiatalokra. Mind együtt harcolnak, de inkább külön-külön kettesével töltik az időt. Dicséretes, hogy figyeltek erre a készítők, valamint arra is, hogy ne zsúfolják tele a limitált játékidőt túl sok szereplővel, ez a négyfős csapat pont elég.
A közönséget leköti az a kettősség, ami abból áll, hogy Adamot kísérti a múltja, ezért általa flashbackeket kapunk, Dr. Sors a jövőbe lát, ezért vannak flashforwardok is. A technikai megvalósítást még a látványos nagytotálok jellemzik, illetve vannak még bőven lassítások is, főleg a harcjelenetek közben.

A film felteszi a kérdéseket, hogy ki tekinthető rossznak és hogy létezik-e egyáltalán gonosz ember. Hiszen a hősökkel ellentétben Adam gyilkol, katonákat, akiktől megmenti Kandak népét. Ő ezért nem is szuperhős, hanem inkább bajnok. A hősöket megtestesítő Igazság Társaság a törvényt és az erkölcsöt képviseli, habár évtizedeken keresztül nem segítettek Kandak népének az őket elnyomó zsarnokok legyőzésében, így Kandaknak sokkal nagyobb szüksége van egy védelmezőre. Ennél az elemnél válik a mű 16-os korhatárossá, hiszen a katonák változatos módokon halnak meg.
Az antihősös filmek nehézsége (lásd többek közt: Öngyilkos Osztag, Venom, Morbius), hogy kell egy olyan ellenség a filmbe, aki még a főszereplőnél is gonoszabb. Ez jelen esetben a koronát kergető Ishmael (Marwan Kenzari). Egyfelől ötletes, hogy kétszer is csavarnak a karakterén, másfelől szomorú, hogy még így is elég klisés lett. A filmnek ő a negatívuma, minden értelemben.
Adam karakterében a film során végig megvan a megváltás és a fenyegetés kettősége, mivel ő az egyetlen, aki megmentheti az országát, de ha a dühe elszabadul, akkor hatalmával el is pusztíthatja azt. A kevésbé erőszakos metahumánok, mint például Shazam, nem jelentenek ilyen jellegű fenyegetést, és nincs is rájuk akkora szükség az Egyesült Államokban, mint Adamra a saját elnyomott államában.
Akciófilm némi poénnal, hogy emészthetőbb legyen. Adamnek elég sajátos humora lett a filmben a szállóigéjével, az iróniájával és az erőszakos természetével. Illetve Karim (Mohammed Amer), Adrianna testvére egy comic relief karakter.

SPOILER
A stáblistás jelenetben Hanry Cavill visszatér Supermanként – ő volt az eddigi DCEU-filmekben is a legismertebb hős megformálója, azonban 2017 óta nem alakította a nagyvásznon a szerepet, még a már említett Shazam!-ban sem, ahol szintén egy stáblistás jelenetben feltűnt Superman nyaktól lefelé –, de a visszatérésétől függetlenül lesz még egy a többitől független fekete Supermanes film.
A filmet Jaume Collet-Serra rendezte, aki főleg thrillereket és horrorokat készít, de egyik sem volt kategóriájában kiemelkedő eddig. Most sikerült olyan maradandót alkotnia, ami ugyan nem lesz a legjobb szuperhősfilm, azonban mégsem válik egyszernézős kliséhalommá.










Hozzászólások