Az utolsó utáni pillanatban sincs Balmazújvárosnak elfogadott költségvetése. Az okokról és előzményekről Hegedüs Péter polgármester az április 13-ai közmeghallgatáson számolt be a lakosságnak. A nyílt ülésen bárki szabadon kérdezhetett, elmondhatta véleményét a képviselőknek.
A lakossági fórumnak a Veres Péter Kulturális Központ Soós Imre színházterme adott otthon délután 18 órai kezdettel. A meghívóban mindösszesen egy napirendi pont szerepelt az Egyebek, közérdekű kérdések, javaslatok mellett. Ebből már önmagában is érezhető mennyire kardinális kérdés egy város működőképességének biztosítása vagy annak ellehetetlenítése, hiszen a közmeghallgatás legfőbb témája a város költségvetésének el nem fogadása volt. A színházteremben pár száz ember fogalt helyet, amikor Hegedüs Péter polgármester ismertette, hogy milyen út vezetett idáig. A polgármester elmondta, hogy a nettó finanszírozást az állam felfüggesztette, ez 117 millió forintot érint Balmazújváros esetébe. Mint mondta, jelenleg némi adóbevétele van a városnak, de ez messzemenően nem elegendő. Többek között veszélybe került az óvoda, labor, szakorvosi ellátás, humánszolgáltatás, fürdőüzemeltetés és kulturális, szociális ellátás is. Az önkormányzat több száz dolgozójának a fizetése is fontos, de a település működésének finanszírozása még fontosabb feladat. – tette hozzá a polgármester.
Az ülésen egyébként a települési képviselőkön kívül a térség országgyűlési képviselője, Tiba István is részt vett.
A polgármester ismertetője után a lakosság tehette fel kérdéseit. Elsőként Soós Józsefné intézett kérdést Gacsályi Ibolya képviselőnek, aki a védőnők bérének finanszírozására kérdezett rá.
Kalmár Zoltánné szintén képviselő asszonyhoz szólt, az előző felszólalóhoz csatlakozva ő is a védőnők és köztisztviselők fizetésének kiutalásáról tett fel kérdést.
A kérdéseket rövid vita követte, majd a térség országgyűlési képviselője kért szót, aki azt a költői kérdést tette fel, miért kellene egy képviselőnek törvénytelen költségvetést elfogadnia. Hegedüs Péter visszavette a szót, mert véleménye szerint a közmeghallgatáson az országgyűlési képviselő minőségében van jelen, ezért kérdést nem tehet fel. Tiba István azonban rögtön jelezte, hogy ő is újvárosi lakos, tehát kérdezhet. Hegedüs Péter azonban rövidre zárta a vitát, közölte, hogy meghívót kapott az önkormányzattól, ezért országgyűlési képviselőként van jelen, ergó nem kérdezhet újvárosi lakosként.
Szót kért a Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke is, aki ingatlant kért az önkormányzattól rendezvények lebonyolítására, de azt nem kapta meg. Kérdése azonban nem ért célt, hiszen az nem az első napirendi ponthoz tartozik.
Ezt követően Dobi Sándornénak és a fideszes tagoktól kérdezték meg, miért nem fogadták el a költségvetést. A lakos kérdése azonban süket fülekre talált, de a kérdező nem adta fel és Tóth Attila képviselő úrhoz fordult, aki elmondta, hogy többször egyeztetett a polgármesterrel és tett javaslatot a költségvetés módosítására. Állítása szerint a költségvetési rendeletet ugyan megalkották, de abba nem kerültek bele az egyeztetésen megbeszélt javaslatok. Véleménye szerint nem azt látja, hogy a polgármester spórolna, de azt igen, hogy a hitelfelvételt támogatja a városvezetője. Tóth Attila azt hangsúlyozta, hogy a rendelet tervezetben benne van, hogy a polgármester egyszemélyben bármikor módosíthatja a költségvetést, így azt nem fogja megszavazni.
Szót kapott Dobi Sándorné képviselő, aki elmondta, hogy a polgármesterrel történt egyeztetése során a költségvetés megtárgyalása helyett Hegedüs Péter arról beszélt vele, hogy álljon vissza az ő oldalára.
A közmeghallgatáson történteket a továbbiakban itt követhetik figyelemmel:
Hogyan jutott idáig Balmazújváros?
Azt már régóta tudjuk, hogy Balmazújváros képviselő-testülete gyakorlatilag kettészakadt, ami a város működését érintő kardinális kérdések megvitatását, a fajsúlyosabb előterjesztésekben testület elé tárt, elfogadásra javasolt előterjesztéseket illeti. Sajnos most sem tudunk pozitív fejleményekről beszámolni, hiszen az elmúlt negyedévben sem történt ez másként. Míg a tavalyi év végén a dolgozók fizetéseinek kiutalását akasztották Hegedüs Péter polgármester ellenzéki képviselői most éppen a város 2023. évi költségvetését nem sikerül többszöri megtárgyalás után elfogadnia Balmazújváros képviselő-testületének. A költségvetés előkészítésére vonatkozó határozat első körben február 9-én került a döntéshozó grémium elé. Ekkor a képviselők módosító javaslatait beépítve a 11 jelenlévő képviselő közül 10 igen, egy nem szavazat mellett a határozati javaslatra rábólintott a testület. Második körben a büdzsé tervezete február 15-én került a testület elé, ekkor már a képviselők korábbi javaslataival kiegészítve. Hosszas vita után a képviselők 6-4 arányban 1 tartózkodás mellett nem fogadták el a költségvetési tervezetet. A történet azonban itt még nem ért véget, március 14-re újabb ülést hívott össze Hegedüs Péter polgármester, ahol szintén nem sikerült megállapodniuk, csakúgy, mint a március 29-ei ülésen, ahol már a testület elé került a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal törvényességi felhívása is, melyben leírták, hogy akkor jár el jogszerűen a képviselő-testület, ha elfogadja a költségvetési rendeletet. A törvényességi felhívást a képviselő-testület megismerte és elfogadta, a költségvetést viszont ennek ellenére sem ment át. A kudarcba fulladt tárgyalásokat követően Hegedüs Péter polgármester végiglátogatta az önkormányzati cégeket és intézményeket, hogy tájékoztassa a dolgozókat arról, jelen állás szerint májusban már nem biztos, hogy ki tudja fizetni az áprilisi munkabéreket az önkormányzat.
Működésképtelenné válhat Balmazújváros?
Balmazújváros közszolgálati lapjában arról tájékoztatta a lakosságot, hogy a törvényben meghatározott módon az adott évi költségvetés elfogadásáig az előző év eredeti költségvetése alapján működőképes egy város. Ez alapján azonban csak az abban elfogadott bevételi és kiadási sorok alkalmazhatóak, az ott meghatározott összegekkel. Mint írták, Balmazújváros 2022. évi eredeti költségvetése még nem számolt a tavaly jelentősen megemelkedett energia árakkal, így abban nem szerepelt még bevételi sorként az energiaárakra érkező állami kompenzáció sem. Elfogadott új költségvetés hiányában az önkormányzat nem használhatja fel a beérkező állami támogatásokat, hiába érkeznek meg ezek az összegek a számlára. Amíg a saját adóbevételeiből futja, addig abból tudja pótolni az önkormányzat a kifizetendő béreket, számlákat. Jelen állapot szerint körülbelül március végéig tudott működni Balmazújváros önkormányzata. Az új költségvetés el nem fogadása miatt a településen leállnak a bér- és számla kifizetések, mert hiába érkezik az önkormányzat számlájára bevétel, ha az nem szerepelt bevételi sorként a tavalyi évi eredeti költségvetésben, nem használható fel sem törvényileg, sem technikailag. – tették hozzá.
Hozzászólások