Hatodik alkalommal rendezik meg Debrecenben a Magyar Filmszüret nevű, hazai filmeket felvonultató fesztivált. Az Apolló mozi a filmfesztivál ideje alatt kedvezményes jegyárakkal, közönségtalálkozókkal és több mint 50 magyar filmmel várja a mozirajongókat január 27. és február 12. között.
A 6. Magyar Filmszüret az ország egyik legnagyobb hazai filmekkel foglalkozó fesztiválja, amely mindig a megelőző év magyar filmalkotásaiból válogatja össze két héten át tartó repertoárját, éltetve a hazai filmgyártást és a magyar filmkultúrát.
„A tavalyi évben sajnos nem állt lehetőségünkben az Apolló moziban Filmszüretet tartani, ezért a hatodik alkalom minden eddiginél grandiózusabbnak ígérkezik, hiszen közel két év filmterméséből szüretelünk Debrecenben.”
mondta az Apolló mozi házigazdája, Fejér Tamás.
A fesztiválon közönségtalálkozók várják a nézőket, amelyek során rengeteg érdekesség és műhelytitok tárul fel a magyar filmgyártás világából. A fesztivál két védnöke Enyedi Ildikó Arany Medve-díjas rendező és Deák Kristóf Oscar-díjas rendező személyesen is ellátogatnak Debrecenbe. Az érdeklődők beszélgethetnek többek között Eperjes Károly, Telkes Péter, Hajdú Szabolcs, Kerekes Vica alkotókkal és színészekkel a közönségtalálkozókon.
„Mennyire jó és mennyire fontos, hogy léteznek azok az elkötelezett, szenvedélyes filmszerető mozisok, akik szívügyüknek tekintik, hogy ezek a filmek, a saját filmjeink láthatóak legyenek vásznon, egy moziterem sötétjében, ott, ahová egy film igazán való.”
olvashatjuk Enyedi Ildikó köszöntő sorait.
A filmek műfaji palettáján a vígjáték, a romantikus film, a dráma, a krimi, a horror, a sci-fi, az akciófilm, az életrajzi film, a dokumentumfilm, a természetfilm és a gyerekeknek szóló rajzfilmek és animációk egyaránt megtalálhatóak. A visszatekintő vetítések mellett premier-előadások is várják a nézőket. Így például a Kilakoltatás című magyar film díszbemutatójára a fesztivál első napján január 27-én 19 órakor kerül sor.
Valamennyi előadás és közönségtalálkozó helyszíne az Apolló mozi Kertész Mihály-terme.
Normál regisztrációs jegy: 400 Ft
Premier és premier előtti vetítés jegy: 1350 Ft
További információk a rendezvénysorozat weboldalán és a Facebook eseményben találhatóak.
Nézd meg a filmeket az Apolló moziban vagy olvass róluk a HajduPressen!
Részletes program:
Január 27. csütörtök 15:00
Vad erdők, vad bércek – A fantom nyomában (6)
(magyar természetfilm, 62 perc, 2020)
Január 27. csütörtök 16:30
Zárójelentés (12)
(magyar filmdráma, 118 perc, 2020)
Január 27. csütörtök 19:00
Kilakoltatás (16)
(magyar vígjáték, filmdráma, 88 perc, 2022)
Premier előtti vetítés
KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ – A vetítést követően beszélgetés, vendégünk: Orosz Ákos színész, a film főszereplője) /moderátor: Váró Kata Anna egyetemi oktató, filmesztéta/
A Kilakoltatás c. film előtt a 6. Magyar Filmszüretet hivatalosan megnyitja: Mészáros Réka, a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője.
Január 28. péntek 15:00
A mi Kodályunk (6)
(magyar dokumentumfilm, 90 perc, 2020)
Január 28. péntek 16:45
Pesti balhé (16)
(magyar akció-vígjáték, 104 perc, 2020)
Január 28. péntek 19:00
Eltörölni Frankot (16)
(magyar történelmi dráma, 99 perc, 2021)
KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ (Vendég: Fabricius Gábor rendező, Fuchs Benjámin színész) /Moderátor: Váradi Ferenc rádiós műsorvezető/
Január 29. szombat 12:30
Száműzöttek (12)
magyar dokumentum játékfilm, 102 perc, 1991)
Kitekintő retro vetítés
Január 29. szombat 14:30
Jób lázadása (12)
(magyar filmdráma, 96 perc, 1983)
Kitekintő retro vetítés
Január 29. szombat 16:30
A feltaláló (12)
(magyar életrajzi dráma, 120 perc, 2019)
KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ – A vetítést követően beszélgetés: (Vendég: Gáspár Tibor színész) /Moderátor: Rózsa Gábor, a Néztem egy filmet kritikusa/
Január 29. szombat 19:30
Traumáinkon innen és túl
(magyar dokumentumfilm, 52 perc, 2020)
KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ (Vendégek: Tóth Zsé Ferenc szereplő, Szabó Béla szakértő) /Moderátor: Reszegi László újságíró/
Január 30. vasárnap 13:00
A kuflik és az Akármi – 10 + 1 mese (6)
(magyar rajzfilm, 74 perc, 2021)
Január 30. vasárnap 14:45
Toxikoma (18)
(magyar filmdráma, 124 perc, 2021)
Január 30. vasárnap 17:00
Pecakúra (16)
(magyar vígjáték, 98 perc, 2021)
Január 30. vasárnap 19:00
Legjobb tudomásom szerint (16)
(magyar filmdráma, 123 perc, 2021)
KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ – A vetítést követően beszélgetés: vendégünk Hámori Gabriella színész, a film főszereplője /Moderátor: Szénási Miklós író, újságíró/
Január 31. hétfő 15:00
Szent Ignác útja – Camino Ignaciano (12)
(magyar dokumentumfilm, 94 perc, 2021)
Január 31. hétfő 17:00
Hajszra és cselőre (12)
(magyar dokumentumfilm, 87 perc, 2021)
Január 31. hétfő 19:00
Elk*rtuk (16)
(magyar krimi, politikai dráma, 125 perc, 2021)
KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ (Vendégek: Bánovits Vivianne és Mózes András színészek) /Moderátor: Rózsa Gábor, a Néztem egy filmet kritikusa/
Február 1. kedd 15:00
Magdolna (12)
(magyar játékfilm, 97 perc, 2020)
Február 1. kedd 17:00
Spirál (16)
(magyar filmdráma, 100 perc, 2020)
Február 1. kedd 19:00
Az unoka (16)
(magyar játékfilm, 115 perc, 2022)
Premier vetítés – KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ (Vendég: Deák Kristóf rendező, a 6. Magyar Filmszüret védnöke) /Moderátor: Váró Kata Anna egyetemi oktató, filmesztéta/
Február 2. szerda 15:00
Éjjeli őrjárat (18)
(magyar-román film, 113 perc, 2021)
Február 2. szerda 17:15
A legjobb dolgokon bőgni kell
(magyar vígjáték, filmdráma, 83 perc, 2021)
Február 2. szerda 19:15
Hab (12)
(magyar romantikus vígjáték, 89 perc, 2020)
KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ (Vendégek: Lakos Nóra rendező, Kerekes Vica színész) /Moderátor: Heller Zsolt esszéista, folkesztéta/
Február 3. csütörtök 15:30
Nincs parancs! (12)
(magyar dokumentumfilm, 71 perc, 2020)
Február 3. csütörtök 17:00
Így vagy tökéletes (16)
(magyar romantikus film, 105 perc, 2021)
Február 3. csütörtök 19:15
Mentés másképp (16)
(magyar vígjáték, filmdráma, 110 perc, 2021)
KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ (Vendég: Rózsa Gábor rendező) /Moderátor: Szénási Miklós író, újságíró/
Február 4. péntek 15:00
Bogyó és Babóca 4. – Tündérkártyák (nincs korhatár)
(magyar animációs film, 72 perc, 2020)
Február 4. péntek 16:30
El a kezekkel a papámtól (6)
(magyar játékfilm, 97 perc, 2021)
Február 4. péntek 18:30
Külön falka (12)
(magyar-szlovák filmdráma, 98 perc, 2021)
Február 4. péntek 20:30
Becsúszó szerelem (12)
(magyar vígjáték, 92 perc, 2020)
Február 5. szombat 13:00
Boxi – A kincs nyomában (6)
(magyar animációs film, 61 perc, 2019)
Február 5. szombat 14:30
Vadlovak – Hortobágyi mese (6)
(magyar-német-osztrák-svéd dokumentumfilm, 91 perc, 2021)
Február 5. szombat 16:30
Testről és lélekről (16)
(magyar romantikus dráma, 116 perc, 2017)
Kitekintő vetítés a Lélekmozi Filmklub keretében – KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ (Vendég: Enyedi Ildikó rendező, a 6. Magyar Filmszüret védnöke) /Moderátor, házigazda: Kovács Gellért Filmszerész/
Február 5. szombat 19:30
Bűnös város
(magyar rövidfilm, 28 perc, 2021)
KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ (Vendég: Herendi Gábor rendező) /Moderátor: Rózsa Gábor, a Néztem egy filmet kritikusa/
Február 6. vasárnap 13:00
Űrpiknik (12)
(magyar sci-fi dráma, vígjáték, 80 perc, 2021)
Február 6. vasárnap 15:00
A feleségem története (16)
(magyar-német-olasz filmdráma, romantikus film, 169 perc, 2021)
KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ (Vendég: Enyedi Ildikó rendező, a 6. Magyar Filmszüret védnöke) /Moderátor: Kovács Gellért Filmszerész/
Február 6. vasárnap 19:00
Nagykarácsony (12)
(magyar romantikus vígjáték, 109 perc, 2021)
KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ (Vendégeink a film alkotói, vendéglista hamarosan.) /Moderátor: Váró Kata Anna egyetemi oktató, filmesztéta/
Február 7. hétfő 15:15
Szegénylegények (16)
(magyar filmdráma, 90 perc, 1966)
Kitekintő retro vetítés
Február 7. hétfő 19:00
Magyar Passió (12)
(magyar filmdráma, 95 perc, 2021)
KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ (Vendég: Eperjes Károly rendező/színész, Telekes Péter színész) /Moderátor: Heller Zsolt esszéista, folkesztéta/
Február 8. kedd 15:15
Kövek (12)
(magyar dokumentumfilm, 83 perc, 2020)
Február 8. kedd 19:00
Természetes fény (12)
(magyar-lett-francia-német filmdráma, 103 perc, 2021)
KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ (Vendég: Nagy Dénes rendező) /Moderátor: Váradi Ferenc rádiós műsorvezető/
Február 9. szerda 15:30
Tobi színei (16)
(magyar dokumentumfilm, 81 perc, 2021)
Február 9. szerda 17:15
Hét kis véletlen (16)
(magyar filmdráma, 105 perc, 2020)
Február 9. szerda 19:30
Éden (16)
(magyar-román filmdráma, 153 perc, 2020)
Február 10. csütörtök 15:30
Vad víz – Aqua Hungarica (6)
(magyar természetfilm, 72 perc, 2021)
Február 10. csütörtök 17:00
Post Mortem (16)
(magyar horror, misztikus thriller, 115 perc, 2021)
Február 10. csütörtök 19:15
Békeidő (16)
(magyar filmdráma, 92 perc, 2020)
KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ (Vendég: Hajdu Szabolcs rendező) / Moderátor: Reszegi László újságíró
Február 11. péntek 15:00
Hasadék (16)
(magyar filmdráma, 92 perc, 2021)
Február 11. péntek 17:00
Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre (16)
(magyar romantikus dráma, 95 perc, 2020)
KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ (Vendég: Horvát Lili rendező, Stork Natasa színész) /Moderátor: Szénási Miklós író, újságíró/
Február 11. péntek 20:30
Evolúció (16)
(magyar-német filmdráma, 97 perc, 2021)
A műsorváltozás jogát az Apolló mozi fenntartja!
Hozzászólások